Esküvői szolgáltatók

DJ
5.0 (25) |  Országosan elérhető

Mint mindenki, én is a tánctéren kezdtem. Mindig is szerettem bulizni, zenei stílustól szinte teljesen függetlenül. Közben titkon irigykedve figyeltem a DJ-ket, amint egy egész estén át szórakoztatnak több száz vagy akár ezer embert rendületlenül.

Szép lassan, főleg különféle közösségi munkákon keresztül csöppentem a hang- és fénytechnika világába, amivel néha együtt járt az is, hogy én rakjam be a következő számot.

Innen már csak egy lépés választott el attól, hogy megvegyem az első saját keverőmet, kontrolleremet, és ne csak a következő pár, hanem a következő 150 számot én keverjem. Rendkívül kimerítő volt, de mindennél jobban élveztem.

És a mai napig úgy jövök el minden rendezvényről - legyen az kisebb vagy nagyobb, fiataloknak vagy idősebbeknek szóló, szülinap vagy esküvő alkalmaból -, hogy óriási élménnyel és még több tapasztalattal gazdagodom.

Helyszínek
Veszprém

Szerettünk volna egy olyan esküvői helyszínt megálmodni, ahol életetek nagy napja valóban tökéletesen sikerül.

Mivel egy esküvő rengeteg szervezéssel jár és mint tudjuk a helyszín adja meg mindennek az alapját, úgy alakítottuk ki, hogy a párok felszabadultan, jól érezzék magukat, hiszen ez az ő Nagy Napjuk.

Sátras esküvői helyszín lévén a ti fantáziátokra van bízva, hogy milyen stílusú esküvőt szeretnétek, legyen szó klasszikus, romantikus, vintage, greenery, népies vagy bohém esküvőről – mi a segítségetekre leszünk!

A csodás környezet, a tanúhegyek látványa, a Balaton-felvidék sokszínűsége és a helyszín adottságai már tükrözik mindazt, amit mi képviselünk; a letisztult, elegáns és egyedi vonalat.

A boho stílus jellegzetességét szeretnénk nektek átadni, azt a könnyedséget, vidámságot és szabadságot, amit minden házasulandó párnak kívánok.

Rendezvényhelyszínünk Gyulakesziben a Csobánc hegy lábánál, a Balaton-felvidék tanúhegyeivel körülvett letisztult, nyugodt környezetben egy patak partján található.

A természet lágy ölelésében, a nagyvárosok pezsgő mindennapjaiból egy kicsit kiszakadva, itt igazán önmagatok lehettek.

A falutól lévő távolság miatt a zavartalan szórakozás garantált, ez csak a Ti napotok!

Több esküvőt egy napon nem tartunk!

Kisebb vagy nagyobb létszámú, akár 180 fős esküvőnek is teret adó 400 nm-es rendezvénysátrunk az elhúzható áttetsző oldalfalaival biztosítja a páratlan panorámát.

Az egyházi szertartáson kívül minden más; a polgári szertartás, a lakodalom és a másnapi morzsaparty a helyszínen lebonyolítható.

Szálláslehetőség 35 főig biztosított panziónkban és vendégházunkban, illetve további lehetőségek a faluban elérhetők.

Kreatív fotózás a természet szerelmeseinek vagy állatbarátoknak lovakkal, a kihívást kedvelőknek zebránkkal, Kongóval.

Ceremóniamester | Dekor, virág, kellékek
5.0 (7) |  Országosan elérhető

Mit csinálok pontosan? Én leszek a házigazda, aki levezényli az esküvőtöket. Az én feladatom az esküvőn a vendégekkel való kommunikáció és a koordináció, a jó hangulatról való gondoskodás és az esküvőszervezőkkel való együttműködés, hogy a dolgok tökéletesen menjenek. 

Az évek során számos esküvőn vettem részt vendégként és szinte kivétel nélkül minden alkalommal azt láttam, hogy az ifjú pár egy ponton elveszti az irányítást, görcsössé válik és már nyűgként tekint a korábban megálmodott nagy napra. Akkoriban azt gondoltam, hogy ez normális és hogy a filmekben látott önfeledt öröm és szórakozás a filmvásznakon marad.

Ez akkor változott meg, amikor egyik barátom felkért, hogy segítsek nekik, idézem - "koordinálni a vendégeket és legyél jófej". Ez azóta is a mottómmá vált.. Akkor magával ragadott ez a világ és megtapasztalhattam, hogy milyen sokat számít a párnak, ha valaki csak rájuk figyel és munkájával felejthetetlenné teszi életük nagy napját.

Amennyiben olyan szakembert kerestek a nagy napra, akinek a ti igényeitek a legfontosabbak és csak értetek dolgozik, akár hagyományos vagy modern keretek között, keressetek bátran, hogy megismerhessük egymást.

Ceremóniamester szolgáltatás mellé csomagban, vagy akár külön is megrendelhető: Audio vendégkönyv - a legújabb esküvői trend

Az audio vagy másnéven "telefonos" vendégkönyv egy asztali tárcsás telefon, amivel a vendégek érzelmes/vicces/felejthetetlen hangüzeneteket hagyhatnak nektek! 

Hogy működik?

1. Kagyló felvétele - A vendégek felveszik a kagylót, meghallgatják az előre rögzített üzeneteteket a rögzítőről.
2. Sípszó után - Elhangzik a sípszó és a vendégek elmondhatják az üzenetüket, jókívánságukat.
3. Visszahelyezés - Ha kész az üzenet, egyszerűen csak visszateszik a kagylót a helyére.
4. Felvételek elküldése - A telefon rögzíti az összes üzenetet, amit az esküvő után digitálisan, vagy egy személyre
szabott pendriveon kaptok meg.

Keressetek bátran, ha kérdésetek adódna! Jó készülődést és sok boldogságot!

Köszönetajándék | Dekor, virág, kellékek
5.0 (25) |  Országosan elérhető

Lehetőségetek van A-tól Z-ig a teljes dekorációt ránk és partnereinkre bízni vagy akár a megbeszélt kiegészítők csomagban történő bérlésére, egyedi termékek rendelésére. Többféle ceremónia kelléket, szülőköszöntő ajándékot és gyűrűtartót is találtok kínálatunkban, amiket egyedileg tervezünk meg és készítünk el az igényeitek alapján.

A táblák minden esetben megrendelés alapján készülnek, egyedi megbeszélés alapján. A gyártást az előleg beérkezése után tudjuk elkezdeni, és minden esetben számlát készítünk.

Amiben segítünk:

  • Ha még nincs elképzelésed a hangulattal kapcsolatban

  • Ha kész szetteket szeretnél rendelni/bérelni

  • Ha már csak néhány dekorációs elem hiányzik

  • Tippeket adunk a nagy napra dekoráció és menetrend kapcsán

  • Egyéb szolgáltatókat is tudunk ajánlani

Tami & Márk

Esküvői fotós
Veszprém Zala Somogy Tolna  és 5 másik

Palotás Péter vagyok, fényképész.
Leginkább esküvői fotók, jegyes és páros sorozatok, egyéni és családi portrék készítésével foglalkozom.

Javíthatatlan romantikus vagyok. Tudom, az ideális nem létezik, mégis mindig azon dolgozom, hogy a fotóimba belecsempésszem a tökéletes naplementét, a csendes tófelszínt, az élet szeretetét, a bárányfelhős égboltot, a felhőtlen boldogságot, a nevetéseket, a cinkos pillantásokat és az öröm könnyeit is. Ügyfeleimmel együtt örülök, ha a képeimmel örömöt okozhatok . A fotózás így számomra nem munka és semmiképp sem csak hobbi. Létszükséglet.

Helyszínek
4.7 (16) |  Baranya

Ha mesébe illő környezetre és romantikára vágytok,
Ha számotokra fontos szempont a minőség,
Ha szeretnétek emlékezetessé tenni életetek egyik legjelentősebb napját,
akkor ne habozzatok, mondjatok Igent a Mokos Pincészetre!

Pécstől alig 30km-re található idilli Palkonyán, csodás panorámával, igazi romantikus esküvő helyszín a Mokos Pincészet. Számtalan szertartás helyszínnel és nagy vendég-befogadóképességgel minden pár álmát valóra tudjuk váltani!

-  A polgári szertartáshoz tökéletes választás a pincészetünk melletti tópart vagy a panorámás teraszunk, amelynek festői hátteret biztosít a palkonyai pincesor és a műemléki körtemplom.

- Kis létszámú vendégseregnek a fogadás tartható impozáns Borkóstolótermünkben vagy a gyönyörű teraszunkon, míg a Színház- és Rendezvénytermünk akár 180 fős lakodalom lebonyolítására is alkalmas.

-  Színház- és rendezvénytermünk professzionális technikai háttérrel és hangulatos fényjátékkal emeli a szertartás és a lakodalom színvonalát.

- Ínyenc menüajánlatainkkal és hozzájuk illő ital-, illetve borcsomagjainkkal gondoskodunk róla, hogy a menüsor tökéletesen megfeleljen az ifjú párnak és a vendégseregnek egyaránt.

- Megtaláltátok a számotokra tökéletes esküvői helyszínt? Szeretnétek, ha a Nagy Nap gyönyörű esküvői dekorációban pompázna? Pincészetünk ebben is segít! Biztosak lehettek abban, hogy levesszük vállatokról a terhet, és nem lesz más dolgotok, minthogy élvezzétek a Nagy Napot.

- Profi szolgáltatók, esküvőszervezés- és lebonyolítás, szálláslehetőség áll az ifjú pár rendelkezésére. Felkészült stábunk mindent megtesz annak érdekében, hogy az a bizonyos Nagy Nap valóban felejthetetlen legyen, így Nektek csak annyi feladatotok van, hogy jól érezzétek magatokat.