EGYSZER ÍGY NYILATKOZTAM MAGAMRÓL:
...és ezt mai napig vállalom, annyi kiegészítéssel, hogy az időmet csodás családokkal, párokkal és esküvőkkel töltöm már.

"Sziasztok, Zsani vagyok és már 5 órája nem fotóztam. Lájtosabb függőségeim közé tartozik a stúdió fotózás, a gasztro fotózás és a blogolás. Keményebb szerekkel is szoktam élni az esküvös szezonban, és kezd szenvedélyemmé válni az újszülött fotózás is. Sajnos nehéz a leszokás, mert az elvonási tünetek közé tartozik a random TFCD fotózások tömkelegének gyártása. Szeretek beszélgetni, főleg azokkal, akik olyanok, mint én. Függők. A pszichopatákat igyekszem elkerülni, bár félek enyhe skizofrénia jelei mutatkoznak rajtam is. Zsanci is megmondta. Mit várok ettől a terápiás csoporttól? Boldogságot."

Természetesen azóta, hogy ezt megírtam eltelt legalább 10 év, ha nem több.

Még a kezdetek kezdetén született meg, és mai napig ez megtalálható a facebookos névjegyemben. :)

Szó se róla, hogy szeretek benne lenni a pillanatokban és szeretem megélni a pillanatokat. Talán ezért is választottam ezt a hivatást, szakmát. Számomra az a fajta öröm és boldogság, amit szerzek a párjaimnak, családjaimnak, az felbecsülhetetlen. Pont mint a MasterCard reklámokban, talán ezért is mondhatjuk azt, hogy sokszor túlhajtom magam. Ami persze nem azt jelenti, hogy besokallok és utálom csinálni, amit csinálok... hanem azt, hogy még akkor is elvállalok valamit, ha már a kapacitásomat túlléptem 20%-al. Ennek persze nem szokott nyoma lenni, mert maximalista vagyok és addig megyünk, amíg tuti nem lesz minden. 

Ha valakit igazán szeretsz, mindig mosolyát látod... akkor is, ha éppen rossz kedve van, akkor is, ha mérges, ha aggódik, ha szomorú. Te mégis a mosolyát látod. Azt a mosolyát, amit majd te varázsolsz arcára, szívébe, amikor fáradt, mérges, vagy bánatos. Mert szereted. Ilyenkor is. Sőt. Ilyenkor igazán.

Egyébként pedig 32 éves vagyok, nagyjából 10 éve a szakmában. Van egy csodaszép kislányom és férjnél vagyok, Budapest mellett élünk.