Reményik Andrea

Esküvői fotós

Bemutatkozás

Sziasztok,

Számomra a fotózás egy gyerekkori szerelem. Először csak elcsentem édesapám fényképezőjét mert nagyon élveztem, hogy fotózok, aminek a vége mindig az volt, hogy a sötétben együtt kivettük a filmet, ezután pedig előhívásra kerültek. Amikor nagyobb lettem már saját gépet kaptam és mindent fotóztam, de tényleg mindent! A gimnáziumi évek alatt, mikor pályaválasztásra került sor természetesen a fotózás az első helyen volt szorosan a zenével, de most itt vagyok így egyértelmű mire esett a választás! ❤️

A Budapesti Metropolitan Egyetemen végeztem fotográfia szakon. Az egyetemi évek alatt egyre jobban körvonalazódott, hogy milyen témákban szeretek alkotni és az egyik ilyen az esküvő.💍 Szeretem a természetességet, a fotózások alkalmával is mindig erre törekszem, hogy ne legyen görcsös, kellemetlen, hanem érezzétek jól magatokat és jó érzéssel gondoljatok vissza a jegyesfotózásra vagy épp a nagy napra!

A fotózás előtt szeretek találkozni veletek párokkal és beszélgetni picit, hogy megismerjük egymást, ezáltal is megkönnyítve a közös munkát. Ezek után azok is sokkal jobban feloldódnak, akik azelőtt még nem voltak fotózáson, ennek következtében az esküvőn is egy “csendes megfigyelő” lehetek, aki megörökíti életetek legszebb napját! 📷

test_featured_vendors_image1

Vállalt események

Szertartás, Lakodalom, Eljegyzés, Kikérő/búcsúztató

test_featured_vendors_image1

Kiegészítő fotós szolgáltatások

Jegyesfotózás, Esküvői kreatív fotózás

  • Előleg
  • Foglaló
  • Kiszállási díj
  • Vállal külföldi esküvőt is
  • Drónfelvétel
  • Díjazott (szakmailag elismert) szolgáltató
  • Nyers képek átadása
  • Esküvői album készítése

Szolgáltatási Terület

Országszerte elérhető (Budapest)

GYIK

Milyen utómunkával, hány kép kerül átadásra a pároknak?

Csomagtól függően 250-500 kép kerül átadásra

Az esemény után hány nappal lesznek elérhetőek a képek?

Maximum 2 hét

Van lehetőség az esküvő napján tartott kreatív fotózás pótlására?

Természetesen igen

Milyen módon kerülnek átadásra az elkészült képek?

Wetransfer, Pixieset

Az esküvő napján meddig áll rendelkezésre?

Ahogy a pár igényli

Hány főből áll az esküvői csapat?

Egy fotósból és egy videósból. Igény, esküvő mérete szerint ezt tudjuk növelni

Milyen esetben számol fel kiszállási díjat?

Budapesten kívül